Szeretek nevetni, táncolni, énekelni és játszani. Ezek a dolgok ösztönöznek a tanításra, hiszen akkor érzem jól magam, ha azt látom, hogy akiket táncolni, énekelni és játszani tanítok ettől vidámabbak és boldogabbak lesznek.

Varázsolok reggeltől estig. Minden este elültetem a csodababot és minden reggelre égig érő paszuly lesz belőle, mint Benedek Elek meséjében. Ezen az égi létrán lépkedem nap mint nap, feljebb és feljebb a gyerekekkel. A megnyíló mennybolt felé visz az utunk, egy lüktető fényes világ felé. Amikor tanítok ezen az életfán hintáztatom a gyerekeket. Repülünk dallal, zenével, tánccal, mondókákkal egy ősrégi szellemi szférába, a máig megőrzött magyar népi kultúra kincsei közé. Egy olyan organikus műveltségbe, aminek lenyomata minden ember génjeiben ott rejtőzik. A kisgyermekek ösztönösen elő tudják hívni ezt a tudást. Ők még „emlékeznek". Ők mind csodababok, mert magukban hordozzák a földből növő, ég felé törő kicsi magocska minden lehetőségét. „A mag a növény teljes információját, múltját, jelenét és jövőjét magában foglaló csoda, maga a tökéletes erőkoncentráció....Mi magunk mindannyian magok vagyunk. Magyarok, a Mag népe."

Belőlem négy csodabab született. Életem legelevenebb tapasztalatai. Harmadik gyermekem világrajötte után váltam egyszerre tanítvánnyá és pedagógussá. Júlia, Palkó és Rubinka tanított meg lélekbe lehelni, példát mutatni, nevetve nevelni és ölelve növelni. Én pedig az ősbizalommal teli anyaföldbe elültetett magocskáimat a magyar nyelv mellett zenei és táncos anyanyelvünkkel is gyarapítgattam. A gyermekfolklór archaikus táptalajából, a bölcsődalokból és dajkarímekből kacskaringóztunk tovább a gyermekjátékok, kiszámolók és mondókák világába. Innen futottunk tovább a levelek erezetéről a sok-sok táncrigmuson és gyermekdalon keresztül a babbimbókhoz, melyek már alig várták, hogy bomoljanak pillangós szirommá, fakadjanak dalra és perdüljenek víg-bús táncra a tarka-barka termések muzsikájára.

Babácskáim – „babocskáim" mozgáskoordinációja és ritmusérzéke fejlődött a leggyorsabban. Aztán zenei hallásuk, figyelmük, képzeletük, beszédkészségük sőt esztétikai igényük, ízlésük is. Mindannyian táncos lábú, szépen beszélő, vidáman daloló, nyitott és boldog személyiséggé váltak.

Nemrég született meg negyedik gyermekem, Villő baba. Ő a legfrissebb testi-lelki élményem. Ő inspirálta a Belibubáló foglalkozást a sok-sok esti altatódalos ringatás, és az egésznapos mondókázós babázás során.

A legősibb „babázó" (bab-ázó: ázó bab-> csírázó bab -> fejlődő baba -> születést segítő bába, báb, ded, dada, ada, dádá, nana, anya, nyanya, tata, banya, papa, pap, csecs, bölcső, csicsís stb.) szavaink még honfoglalás előtti időkre nyúlnak vissza. Ősrégi vígasztalások és védőrigmusok, varázsdalok motívumai ezek.

„A csecsemő...mindent ért, és sokkal többet tud, bölcsebb, mintsem gondolnánk...Lakhelye a bölcső, amit mondhatunk így is: bölcs ő..."

Nagyon fontos tehát, mit hall tőlünk a bölcsőbeli baba. Ezekkel a szavakkal veszi ugyanis kezdetét a gyermeknevelés, ami nem kis felelősség.

Akik még sosem dúdoltak altatáskor babáiknak ilyen mondókákat, azoknak itt az idő:„...Beli buba, beli, beli..., Csíja, csicsíja babája..., Tente baba tente..., Bel, bel, bel, aludj el, csicsíj el bubulj el, holnap reggel ébredj fel!"

„Ébredéskor" pedig biztosak lehetünk, hogy mindenki meglátja házának ablaka előtt az égig érő paszulyt. Mindenki a saját csodababját.

Idézetek: Színia: Dob-szer-da